A Déli Gazdasági Övezet belső úthálózata II. ütemének megnyitása

A Déli Gazdasági Övezet belső úthálózata II. ütemének megnyitása

A Déli Gazdasági Övezet belső úthálózatának gerince készült el. Ehhez kapcsolódóan tartott sajtótájékoztatót Papp László polgármester és Pósán László országgyűlési képviselő 2022. augusztus 31-én.

A Déli Gazdasági Övezet Magyarország egyik legnagyobb, és közép-európai tekintetben is a térség egyik legjelentősebb ipari övezete lesz – jelentette ki Papp László polgármester. Emlékeztetett, két évtizeddel ezelőtt a város szabályozási és rendezési terveiben ipari területként tartották nyilván ezt a zónát, de nyolc évvel ezelőtt az ipari teljesítménynek még csak hírmondója sem volt. – 2015-ben indítottuk el azt a gazdaságfejlesztési programot, amely jelentős részben a Déli Gazdasági Övezet kiépítésére fókuszált. A város az Európai Uniós forrásokat és a kormányzati támogatásokat a gazdaságfejlesztés céljaihoz rendelte és ennek megfelelően elindítottuk a Déli Gazdasági Övezet kiépítését – fogalmazott a városvezető.

Kiemelte, megfelelő insfrastruktúra nélkül iparfejlesztésről nem beszélhetünk, éppen ezért tartja olyan jelentősnek azt, hogy ezzel a most elkészült útszakasszal a Déli Gazdasági Övezet belső úthálózatának gerince készült el. – Minden más egyéb út, ebből az U alakú útszakaszból fog leágazni a gazdasági övezeten belül. Egy hosszú folyamatról beszélünk, hiszen az első elemét azt az osztályozós csomópontot és az onnan bevezető, valamivel több mint 2 km-es utat építettünk meg az első ütemben az osztályozós csomóponttal együtt, és ezt most egy másfél km-es úttal kiegészítve fejeztük itt be, ez volt a mi a fejlesztésünk második üteme, amely csatlakozik ahhoz a körforgalomhoz, amely a 47-esen, a NIF-beruházásában megvalósult – mondta.

Hozzátette, maga a fejlesztés a Strabag Építőipari Zrt. kivitelezésében valósult meg egy nyílt közbeszerzési eljárás alapján 2,8 milliárd forintos kormányzati támogatással. Kiépült a Déli Gazdasági Övezet megközelítésére szolgáló feltáró úthálózat szilárd burkolata, hírközlési alépítményi hálózat és közvilágítás létesítésével együtt, illetve ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékvíz-elvezető hálózatok létesültek és egy 1000 köbméteres záportározót is létrehoztak. Ezen túl 3 autóbusz öböl épült ki és közel 200 méter hosszan egy kerékpárút szakasz is elkészült, amely kiindulópontja lesz majd az ipari parkon belüli belső kerékpárút hálózatnak. Kiemelte, az itt működő cégekkel hosszabb ideje tárgyaltak arról, hogy a közösségi közlekedésbe hogyan tudják bekapcsolni ezt a területet. Most már adott a lehetőség, hogy a DKV és a Volán autóbuszai teljesen szabályosan tudjanak közlekedni.

– Itt nem áll meg a folyamat, a következő években további nagy beruházások várhatóak a déli ipari parkban. Folyamatban van a Semcorp, az EcoPro beruházása és ide tervezi majd a kínai akkumulátorgyár is felépíteni második európai üzemét, az ipari terület legdélebbi részén – hangsúlyozta. Megjegyezte, közlekedési szempontból és infrastrukturálisan is további fejlesztések várhatóak. – Ez az ipari terület két-három éven belül meg is telhet, több mint 700 hektárról beszélünk és akkor teljesítettük azt a küldetést, hogy Debrecen gazdasága egy olyan pályára kerül, amely biztos, hogy a 21. században stabilitást tud nyújtani majd ennek a városnak – zárta gondolatait.

Pósán László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy a termelő iparok akkor telepednek meg ebben a városban, ha van hozzá olyan kapcsolódó infrastruktúra és környezet, amely vonzó feltételeket kínál. Kijelentette, ez az út tipikusan ennek az építkezésnek a fundamentuma. Az ide érkező cégek munkát adnak az embereknek, bevételt termelnek a városnak és ezeket a bevételeket olyan jóléti kiadásokra, vagy éppen a mindennapi életünk könnyebbé, modernebbé tételére lehet fordítani. – Debrecen régóta nagyon jól végiggondolt stratégia mentén építkezik, fejleszti a város minden szegmensét. Ha ezt az utat összehasonlítjuk más útépítésekkel, azt is lehet látni, hogy a lakossági- és közlekedési igényű utak mellett ipari célú utak is épülnek – húzta alá Pósán László.

Debrecen, 2022. augusztus 31.