Debrecen vízgazdálkodása

Debrecen vízgazdálkodása

Papp László polgármester kezdeményezésére 2022. augusztus 24-én a városi önkormányzati képviselők számára közel két és fél órás szakmai tájékoztató került megszervezésre Debrecen vízgazdálkodásával kapcsolatban.

A tájékoztatót Gorján Ferenc, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója tartotta, aki előadásában hangsúlyozta, hogy a városi vízellátás két lábon áll, egyrészt a vízfelszín alatti vízbázisból, másrészt a TRV Zrt.-vel kötött szerződés alapján a Keleti Főcsatornából származó felszíni vízkészletből.

A vezérigazgató az 1960-as évektől kezdődő adatsorokkal részletesen alátámasztotta azt, hogy Debrecen felszín alatti vízbázisának napi utánpótlása 70.000 m³, amely elegendő a jelenlegi és jövőbeni tervezett kapacitások kiszolgálásához. A közgyűlésen bemutatott adatsorok igazolják, hogy az 1980-as évek átlagos 90.000 m³/nap vízfogyasztása napjainkra 40.000 m³/nap alá csökkent. Az adatsorokból világosan kiderül, hogy a város ipari területeinek vízellátása most és akár a jövőben is kiszolgálható túlnyomó többségben a felszín alatti vízbázis használata nélkül is, azt a Keleti-főcsatornából kinyerhető napi 30.000 m³ kapacitás jelentős részben fedezni képes, hiszen az ipari felhasználás ma nem éri el a 10.000 m³-t.

A megnövekedett vízigénnyel együtt a városi napi vízigény kisebb, mint a vízkészlet napi utánpótlódása, tehát a vízkészletet nem csökkentjük!
A jogi szabályozás és a rendszeres hatósági ellenőrzés garantálja, hogy adott vízkészletből nem vehető ki több víz, mint amennyi a napi utánpótlódás mértéke!

A technikai megvalósításhoz beruházások szükségesek, mely során figyelemmel kell lenni arra, hogy lehetőség szerint több és vízkészletkímélő megoldások valósuljanak meg!
A lakosság ellátásbiztonsága minden körülmények között az első!

Hogy teljesen világosan fogalmazzunk:
Debrecen vezetése számára elsődleges a lakosság kiváló minőségű ívóvízzel történő kiszolgálása és a felszín alatti vízbázisok védelme. Debrecenbe eddig sem és ezután sem jöhet semmilyen környezetszennyező ipari tevékenység!
Minden beruházásnak teljesítenie kell a hazai és európai uniós környezetvédelmi előírásokat!
A város gazdaságfejlesztési stratégiájának kialakítását a helyi viszonyokat legjobban ismerő vízügyi és környezetvédelmi szakemberek szakmai tudására alapoztuk és így járunk el a jövőben is.

Debrecen, 2022. augusztus 25.