Igazgatóság

Az alapító DMJV Önkormányzata a részvénytársaság élére hét tagú Igazgatóságot nevezett ki. 2010. február 1-jétől kezdődően, a 2009. évi CXXII. törvény szerint az Igazgatóság taglétszáma 5 főre csökkent. Az Igazgatóság és a Felügyelőbizottság összetételét legutóbb a 6/2016. (I.21.) Közgyűlési határozattal állapította meg a tulajdonos DMJV Önkormányzata, 2016. február 01-től 2021. január 31-éig terjedő időszakra.

  • Az Igazgatóság a holding legfőbb operatív döntéshozó szerve; feladata különösen a tagvállalatok kizárólagos alapítói hatáskörébe tartozó tevékenységek ellátása, a Szervezeti és Működési Szabályzatok elfogadása és módosítása, a cégcsoport stratégiáinak, üzleti terveinek, beszámolóinak kialakítása, illetve elfogadása, értékhatárhoz kötötten szerződésekben, egyéb kötelezettségvállalásokban való döntés.
  • Az Igazgatóság elnökét a részvényes választja meg.
  • 2017. augusztus 31-étől a munkaszervezetet vezérigazgató irányítja.

Az igazgatóság feladatai

  • A részvénytársaság számviteli törvény szerinti beszámolójának és az osztalékfizetésre vonatkozó javaslat előterjesztése a tulajdonos felé.
  • A részvényes részére legalább évente egyszer, a felügyelőbizottság részére pedig legalább három havonta jelentés készítése az ügyvezetésről, a társaság vagyoni helyzetéről és üzletpolitikájáról.
  • Az éves üzleti terv előkészítése, annak a részvényes elé terjesztése jóváhagyás végett.
  • A részvénytársaság képviselete harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt.
  • Az Igazgatóság ügyrendjének az elfogadása.
  • Részvénykönyv vezetése.
  • Könyvvizsgálóval történő szerződéskötés a polgári jog szabályai szerint.
  • A részvényes 8 napon belüli értesítése – a felügyelőbizottság egyidejű értesítése mellett -, ha tudomására jut, hogy a részvénytársaság saját tőkéje az alaptőke kétharmadára csökkent, vagy a saját tőkéje a törvényben meghatározott minimumösszeg (5 000 000 Ft) alá csökkent, illetőleg ha a részvénytársaság fizetéseit megszüntette, a részvénytársaságot felszámolás fenyegeti, és vagyona a tartozásokat nem fedezi.
  • Az Igazgatóság tagjai az alapszabály V. fejezete szerint jogosultak és kötelesek a társaság cégjegyzésére.
  • Az alapszabály módosításának, a cégjegyzékbe bejegyzett jogoknak, tényeknek és adatoknak és ezek változásának, valamint a törvényben előírt más adatoknak a cégbírósági bejelentése.
  • Döntés minden további olyan ügyben, amelyet törvény vagy az alapszabály nem utal a részvényes kizárólagos hatáskörébe.
  • A részvénytársaság közvetett, illetve közvetlen tulajdonában álló gazdasági társaságok kizárólagos alapítói hatáskörébe tartozó alábbi feladatok:
    a) a gazdasági társaságok alapító okiratának megállapítása és módosítása,
    b) döntés a gazdasági társaság működési formájának megváltoztatásáról,
    c) a gazdasági társaság átalakulásának, más gazdasági társasággal való egyesülésének, szétválásának elhatározása,
    d) a vezérigazgatóknak és ügyvezetőknek, továbbá a felügyelőbizottság tagjainak és a könyvvizsgálónak a megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása;
    e) az üzleti terv és a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést is,
    f) döntés osztalékelőleg fizetéséről,
    g) döntés a részvények típusának átalakításáról,
    h) döntés a nyomdai úton előállított részvény dematerializált részvénnyé történő átalakításáról,
    i) az egyes részvénysorozatokhoz fűződő jogok megváltoztatása, illetve az egyes részvényfajták, osztályok átalakítása,
    j) döntés átváltoztatható vagy jegyzési jogot biztosító kötvény kibocsátásáról,
    k) döntés a saját részvény megszerzéséről,
    l) a gazdasági társaságok Szervezeti és Működési Szabályzatainak elfogadása és módosítása.
  • A részvénytársaság célkitűzéseinek és stratégiáinak kialakítása, elfogadása.
  • Az Igazgatóság gyakorolja a munkáltatói jogokat a vezérigazgató felett a kinevezés, felmentés és a személyi alapbér megállapításán kívül.
  • Az Igazgatóság elnökével létrehozandó megbízási szerződés megkötése, a részvénytársaság tagvállalatainak első számú vezetője feletti kinevezési, felmentési és díjazás megállapítási jogok gyakorlása.
  • Az Igazgatóság az általa szükségesnek ítélt esetekben és ügyekben munkacsoportot hozhat létre. Az Igazgatóság a meghatározott célra és feladatra létrehozott munkacsoportnak döntési jogosultságot adhat, melynek körét az erről döntő igazgatósági határozatban konkrétan meg kell határozni.

Az Igazgatóság kiemelt fontosságú feladatokra az Igazgatóság tagjai közül igazgatósági biztost nevezhet ki, aki az Igazgatóság felhatalmazása alapján az operatív ügyekben az Igazgatóság utólagos tájékoztatása mellett eljár.

Ülések, tagok

Az Igazgatóság rendes ülést tart a hatáskörébe tartozó döntések meghozatala céljából.
Rendkívüli ülést kell összehívni, ha ez a részvénytársaság működése, illetőleg valamely kérdésben történő sürgős döntéshozatal érdekében szükséges, és a rendes ülés összehívásának feltételei nem állnak fenn.
Az Igazgatóság ülésén szavazati joggal jelen vannak az igazgatósági tagok. A szabályosan összehívott igazgatósági ülés határozatképes, ha azon tagjainak több, mint fele jelen van.

Az igazgatósági ülésen tanácskozási jogkörrel részt vesznek az állandó, illetőleg az eseti meghívottak.

Állandó meghívottak:

  • a részvénytársaság vezérigazgatója
  • a részvénytársaság jogi képviselője
  • a részvénytársaság gazdasági igazgatója
  • a tulajdonos részvényes által kijelölt személy
  • a felügyelőbizottság elnöke
  • a részvénytársaság könyvvizsgálója
  • a jegyzőkönyv vezetésével megbízott személy

Az Igazgatóság ülésére eseti jelleggel meghívható az a személy, akire az Igazgatóság döntése kihatással lehet, illetőleg akire vonatkozólag az igazgatósági ülést összehívó személy úgy ítéli meg, hogy jelenléte szükséges bizonyos napirendi pontok tárgyalása során.

Az Igazgatóság zártkörűen ülésezik, azon csak az előző pontban felsorolt személyek vehetnek részt. Az eseti megbízottak csak azon napirendi pont tárgyalásánál lehetnek jelen, amely vonatkozásában meghívást kaptak.

Az Igazgatóság tagjai

Az Igazgatóság elnökének feladata és hatásköre

Az Igazgatóság elnöke hatáskörébe tartoznak az alábbi feladatok:

  • Az alapszabály módosításának, a cégjegyzékbe bejegyzett jogoknak, tényeknek és adatoknak és ezek változásának, valamint a törvényben előírt más adatoknak a cégbírósági bejelentése. A Részvénykönyv és a Határozatok könyvének vezetése.
  • Minden olyan feladat ellátása, amelyet az Igazgatóság külön határozattal az Igazgatóság elnöke hatáskörébe utal.
  • A részvénytársaság képviselete harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt (a részvénytársaság általános képviselete).