Város, vagyon, vízió, avagy 25 év tapasztalatai. Ezzel a címmel rendezték meg az idei első DEViK Üzleti Innovációs Klubot a Debreceni Egyetemen. Az alapítása 25. évfordulóját ünneplő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. múltja, jelene és jövője került a kerekasztal beszélgetés középpontjába. A Holdingot 2000 májusában hozták létre, Debrecen akkori polgármestere, Kósa Lajos kezdeményezésére.

- Hatékonyan szerettem volna működtetni a város vállalkozói vagyonát. Volt egy-két olyan funkció, amit a város hivatali szervezetében nehézkesen vagy egyáltalán nem lehetett volna ellátni – emelte ki Kósa Lajos.
A beszélgetés résztvevői igyekeztek betekintést nyújtani a város fejlődésébe, illetve bemutatni, hogyan lehet a hagyományokat, az értékmegőrzést és a jövőbe mutató innovációt összehangolni Debrecen érdekében.
Marossy Virág, a vagyonkezelő vezérigazgatója úgy fogalmazott: már 25 évvel ezelőtt az volt az alapítók célja, hogy egy olyan tagvállalatcsoportot hozzanak létre, ami a város motorja tud lenni.
- Reménykedem benne, hogy az elmúlt 25 évben tényleg ezt tudtuk megmondani a tulajdonosunknak, legyen ez akár gazdaságfejlesztés, ingatlanfejlesztés, vagy akár a pénzügyek stabilan tartása a városban, a közszolgáltatások folyamatos ellátása a COVID és energiaválság ellenére – összegezte.
Papp László polgármester azt hangsúlyozta: az elmúlt 25 év Debrecen történelmének egyik legfordulatosabb, legváltozatosabb időszaka volt. Ezt az időszakot folyamatos fejlődés jellemezte, aminek az egyik legfontosabb letéteményese a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. volt.
- Egy korszerű, modern cégformát választottunk az önkormányzati vállalkozói vagyon működtetéséhez. És az élet bebizonyította, hogy ez egy valóban jó döntés volt, ahol nem politikusok döntöttek a vállalatok működéséről, hanem az üzleti életben is teljesítménnyel, eredménnyel rendelkező debreceniek ültek az igazgatóságban. Az önkormányzattal, a városvezetéssel mindig harmonikus viszony volt – emelte ki.
A kerekasztal-beszélgetésnek helyet adó Üzleti Innovációs Klub célja, hogy segítse a debreceni egyetemisták, pályakezdő diplomások vállalkozóvá válását és az innovatív ötleteik megvalósulását.




